[csütörtök]

10:03 × Az a péntek esti tekintet, oh, édes jézus…

10:07 × Az élet kegyetlen tréfája, hogy tavaly ilyentájt dobtam a sutba Jung önéletrajzát, most meg már hiába is mesélnék róla. Akkor a fájdalomtól való félelem miatt tettem félre, most a fájdalom miatt vettem elő.

Ó, ezek a derék, jóravaló, egészséges emberek nekem mindig olyanok, mint azok az optimista ebihalak, amelyek az eső utáni tócsában nyüzsögve és magukat nyájasan illegetve napoznak minden vizek legsekélyebbikében, és nem is sejtik, hogy a tócsa már másnapra kiszárad.

Hogy mi vitt rossz útra? Az egyedüllét iránti szenvedélyem, a magány gyönyöre.

…ma is magányos vagyok, mert tudok és ki kell nyilvánítanom olyan dolgokat, amelyekről mások nem tudnak, és többnyire nem is akarnak tudni.

10:30 × És ha már álmok, emlékek, magány… Ismét neki kellett állnom naplózni az álmaimat, mert amióta az ájáj utáni valódi újévem elkezdődött, újra pörög a mozi. Nem gyengén. Ma háromszor riadtam meg vizért: munka, keszeg, szőke. Az egyiket imádom, a másik hiányzik, a harmadik meg nem kell. (Mindegyik nagyon.)