2020-12-28

[hétfő]


 00:51 × Hazaértem, megmutattam magam, dolgoztam, és olvastam sokat. Évek óta a legsemmilyenebb karácsony.

2020-12-26

[szombat]

23:19 × Tavaly ilyenkor az Indiánba szöktem a családom elől, hogy pár sör mellett felskicceljem a prozsé puzzle-t, ami aztán egy évig nyomasztott, mert húszhúszban elmaradt tényleg de minden, hogy rá takkra egy évvel aztán egy pimf kis francia ponyva krimi mutasson utat a húszhuszonegyes flow-ba. Minden eléggé csekmet, de amíg látom a naplementét, napfelkeltét, több nem is kell. Minden nagyon zen.

00:45 × Ma is kanapén alszom.

2020-12-25

[péntek]

11:28 × Mindent elmond rólam (az évemről, az életemről), hogy békésebben alszok kanapén pléddel letakarva, mint vetett ágyban.

2020-12-21

[hétfő]

19:09 × A hét, amit végigbuliztam a negyvennegyedik örömére – a hegyen kezdve, ki nevetve, majd az egymillió (maszkos) nő városában privát krimózva. És miután begyűjtöttem az év végi utolsó könyvhalmokat is, szénné pihentem magam, de közben azért megtanítottam a kétévest radrozni. (Toporogtam egy kicsit az egykori törzshelyünkön is.)

2020-12-14

[hétfő]

22:46 × A héten kétszer ettem Cupi főztjét, álldogáltam a söröző előtt, és üldögélltem sörözve a kályha mellett kutyákkal. Húszhúsz, rettentő unalmassá váltál.

2020-12-13

[vasárnap]

10:58 × Egész hétvégés csill van.

 23:05 × Egyszer robot mindig robot.

2020-12-07

[hétfő]


 23:11 × A hét, ami dögunalmas volt. Hál'istennek vannak könyveim.

2020-12-06

[vasárnap]

12:26 × Két nap vad sörözéssel ünnepeltem, hogy NAV-tiszta lettem, ma meg elszórok egy csomó pénzt JOY-napok alkalmából :D (Könyvekre.)
 
22:53 × Megvettem MINDEN könyvet, amivel az elmúlt két évben – az áraik miatt – csak szemeztem. Húszhúszból legalább a karácsonyom legyen überpöpec.

2020-12-03

[csütörtök]

15:59 × Hívott a NAV. (Mert már ők sem tudják, hogy és mit számolnak.)

2020-11-30

[hétfő]



09:50 × A hét, amikor kiemeltük a vitorlást (tél), rizikóztunk (karantén – "De mi az a négy?"), és végre funkciója lett a rengeteg régi képeslanak (könyvjelzők).

21:51 × És akkor már csak kb. oltatni megyek Pestre. Ha Endre is dolgozik télen, nekem se ártana.

23:39 × Telihold.

2020-11-29

[vasárnap]

15:28 × Vannak bajok a motivációmmal karanténban.

21:52 ×  Elvesztettem a flow-élményt.

2020-11-23

[hétfő]


00:22 × A hét, amikor a NAV megint alám vágott, de legalább aludtam, olvastam és söröztem eleget. (És nekiálltam az örömmelónak.)

2020-11-22

[vasárnap]


 22:22 × Pöpec vasárnap.

2020-11-21

[szombat]

11:52 ×

– Huh, ez nem tetszik…

– Szíved joga.

– …

– És ez?

22:37 × Tegnap megszületett a második unokaöcsém. Szevasz, Zétény Döme! (És mára megjött a fagy.)

00:31 × Nézem a Nightcrawlert, és csak az jár a fejemben, hogy február óta haláltérképeket és halálgörbéket gyártok. Aztán meg kokira besörözve backgammonozok. Ha már a covidból jövő pénzre úgyis rátette a kezét az APEH. Nehezen jött, könnyen ment. (Lónak a fxszát , mondja a rakéta fölé varrt anarchoszindikalista fekete macska.) Pedig, gombapörköltre vágyok télre.

00:37 × Kisírtam magamnak egy jutalomcukorka örömmelót. Dupla hevimetál. (Sakk-matt.)

00:40 × Újra elővettem a bogarakat, mert Geri már túl rég óta a föld alatt. (Fxsznak rohantál előre, hiányzol.) És találtam rá bro producert.

00:45 × Nőt viszont csak álmaimban látok. (Pedig negyvenkib×szottnégy évesen végre megint a tuti versenysúlyomban vagyok.)

2020-11-16

[hétfő]

11:50 × A hét, aminek az elején utolsó lendületből bezabáltunk Kanizsán, és véget ért a száraz november, mert bezárva iszik a halál csak teát, ha már annyit alszok, amennyit csak akarok.

2020-11-12

[szerdáról csütörtökre kijárásiba]


 00:16 × A 'zinternetek kiolvasása közben csak rájöttem, hogy a szerda éjjeli Tilos az én rádióm: Hotel North Pole + Outline.

2020-11-09

[hétfő]

11:10 × A hét, amikor három tálca sörért megkaptam a Világirodalom Remekeinek nagy részét, szét is osztogattam a duplikátumokat, majd végre megvettem, összeraktam, és telipakoltam az új könyvespolcokat. Rend, zene és munka. És alkoholmentes sörök a száraz november "örömére".

2020-11-03

[kedd]

23:43 × Csodaszép naplementével búcsúzott az indián nyár. (Fotó? Minek? Szemhéj alá varrva.)

2020-11-02

[hétfő]

14:10 × A hét, aminek az elejét – a múlt hét keretbe foglalása végett – megraktuk nyélen, és jött egy pakk könyv, megnéztem az egymillió nő városát, csúnyán kiégett a viccrelém, szénné röhögtük magunkat a francia lánnyal, hazajöttem, tovább raktuk nyélen, és jött egy hatalmas doboz könyv, majd két hét menetelés után olyan magasra tettük a lécet, hogy vasárnaptól tea. A száraz november első napján úgyis meglepetés vendég várt.

15:10 × Nyúlik a tinilány. (Mögötte az egy 38-as lépő.)

2020-10-29

[csütörtök]

14:53 × Közép-ázsiai szépség az egymillió nő városában, ill. közép-ázsiai gyönyörűség falun.

2020-10-26

[hétfő]

09:03 × A hét, ami szülinappal kezdődött, szülinappal folytatódott, mjad a két éves unokaöcsém összebarátkozott a kutyáimmal (cépcégeim gyönyörüim), aztán a végére elájultam a fáradtságtól.

2020-10-20

[kedd]

12:50 × A hét, ami éjszakai melóval kezdődött, és egy kocsmai vitával végződött, de közben is rengeteg sör fogyott.

2020-10-12

[vasárnapró hétfőre]

01:35 × A hét, amikor beleszaladtam egy nagyobb könyvtár lehetőségébe, majd végigdolgoztam a hétvégét a várható könyveknek a várós polcokért.

2020-10-05

[hétfő]

11:18 × A hét, amikor beütöttem a dízelszámlákat, és molyoltam a könyveken.

2020-10-04

[vasárnap]

 20:33 × Van, amikor még a sziesztaálmomban is eszembe jut. (Hiányzik. Nincs kivel beszélgetni.)

2020-10-03

[szombat]


 22:26 × És előkerült végre az összes – gyerekkoromat meghatározó – könyv, egyet kivéve.

2020-10-02

[péntek]


 13:59 × Akkor pár napig megint kefét eszek. (De ismerős szitu.)

2020-09-28

[hétfő]

12:12 × A hét, amikor megtoltam a melót izomból, és minden könyvet feltöltöttem molyra. Ennyi. Aztán a végén jót dumáltam egy régi szerelmem apjával.

2020-09-27

[vasárnap]


10:25 × Ködös őszi reggelek, szevasztok.

2020-09-26

[szombat]

 22:08 × Felmolyoltam mindent. (Előbb olvasni, csak aztán vásárolni.)

2020-09-22

[hétfőről keddre]


 00:08 × A hét, amikor elkezdtem a molyra pakolni a könyvtáramat, hogy olvasnivalót fedezzek fel a polcokon, és ráfordultam az XP-Penre.

2020-09-17

[csütörtök]

21:59 × Három éve nincs cinkosom. (Hiányzik.)

2020-09-14

[hétfő]

 09:12 × A hét, ami pénzzel kezdődött, Kázmér és Hubával folytatódott, és egy nagy fentezi-zakó után megint falun ért véget, de találkoztam valakivel, aki észrevette a "csakazete"-t a Prophetben.

2020-09-07

[hétfő]

08:17 × A hét, ami igen erősen kezdődött, aztán sört már csak falun láttam.

2020-09-01

[kedd]

22:45 × A hét, aminek a végére elfogyott az internet, és a nyár utolsó napjaiban végre lepirultam.

2020-08-26

[szerda]

20:36 × Kivégeztem a pocketemet. Jöhet a komoly irodalom.

2020-08-24

[hétfő]

08:48 × A hét, amikor berendkeztem falura nézni, hogyan barátkoznak a kutyák, és Suci is megnézte őket.

11:24 × Egy hét után ideje rendet vágni a napok óráinak perceiben.

23:34 × Elkezdtem olvasni.

2020-08-23

[vasárnap]

21:39 × Suci kerekezett ide.

2020-08-21

[péntek]


12:11 × Mínusz hatszáz. F×sza.