2015-01-31

[szombat]

12:31 × A fejemben kavargó két gondolat közül tie-breakben nyert a nagytakarítás.

20:20 × 31/48 – amióta az eszemet tudom, kábé ez az arány. A kemikáliák nem segítettek, csak a God Entity szavai hoznak megnyugvást.

20:31 × Valamelyik bal combközelítő izmom már megint ráfázott a duhajkodásra.

2015-01-30

[péntek]

13:09 × Hát, egyik ausopen-döntő párosítása sem hoz lázba.

2015-01-29

[csütörtök]


18:57 × Több Tennessee Williams-t kéne olvasnom.

22:22 × Az elmúlt közel egy hónap – ma hajnali – 43. bejegyzésénél már feltűnt, hogy minden második szimpla "mi lenne ha"-típusú, minden harmadik rég elfelejtett ismerősök felbukkanásával meglepő, minden negyedik pedig az unásig ismerős démonokat rámszabadító körmölés az álomnaplómban. Viszont minden ötödik az a szuperszélesvásznú, színes-szagos mozi, ami miatt nem akarom, hogy bárki is feltehesse a kérdést az utolsó morfinadag után, hogy miért nem csináltam meg. Napok óta csak Beethoven harmadikját tudom elindítani. Az erkölcsi origóm Spongyabob és egy blogposzt (081114).

2015-01-28

[szerda]

21:36 × Kitöröltem a csipát a jobb szemem sarkából, és a  fél perccel azelőtti 0.8-as látásom egyből tűéles lett. De hogy mennyire nem az én bioritmusomra találták ki az 5:55-ös ébredést… Egy pár nagyon régi dolgot élből megmagyaráz, de mindjárt éreztem a gatyámban is, hogy ez nagyon nem oké. Mindegy, további tíz évre alkalmasnak találtattam személygépkocsi-vezetésre. Azt eddig nem is tudtam, hogy a színvakságot ellenőrző hivatalos kiskönyv japán cucc. Kora reggel már okosodtam. Estére pedig befejeztem a hónapok óta tartó six pack-kísérletemet, a napi hatszor kábé húsz-harmic percet a koncentrációm és állóképességem fejlesztésére fordítom megosztva.

2015-01-27

[kedd]

09:45 × Amikor hajnali 2:17-kor megriadtam, és ránéztem az órára, kellett pár másodperc, hogy realizáljam, most nem álmodok. Ott ültem egy távolsági luxusbuszba bezárva, számomra tök ismeretlen település zsákutcájában tök egyedül, duruzsolt a légkondi, és halkan szólt a sofőrállásból a rádió. Fél órája meg kellett volna érkeznünk a végállomásra. Meg is érkeztünk, én átaludtam, a sofőr nem vett észre, és továbbvitt. De hova? A végállomásról ugyan hova?

Oké, no para, volt nálam pár zsemle, doboz sör, reggelim lesz, addig meg kinyújtóztam leghátul, magamra terítettem a malaclopó kabátomat, és elaludtam, minek ezen aggódni.

Egy óra múlva jött is a sofőr, (meló után a szeretőjével hancúrozott), elvitte a buszt a bázisállomásra, egy random, környékbeli kisvárosba. Ahonan fél óra múlva indult a reggeli munkásjárat a nagyvárosba, így kettő helyett reggel hatra haza is értem.

Baráti reakció: "akurva, kaland az élet, spongybob és patrik buszozik" Szeretem a barátaimat.

12:31 × Se Bouchard, se Halep :(

21:09 × Ráment egy órám (és egy söröm), amíg silabizáltam a macskakaparásomat. (Színre szín.)

2015-01-24

szombat]


22:03 × Pedig az egész csak játék. Tét nélküli, örömteli játék.

2015-01-23

[péntek]

20:58 ×
"– So it's not a matter of "the grass always seems greener"?
 – No, the grass is pretty freaking green over here.
– Damn."
23:43 × A paranoid projektor önmagára vetített. Kösz, fxszfej, veled se kell többet jópofizni.

2015-01-22

[csütörtök]



23:25 × Idebent önazonos káosz –> kifele kaotikus egység. (Fade In, meló, még nem bolondultam meg.)

00:26 × A babatestápolóba kevert parfümnél tényleg csak a napozás utáni tej illata szexibb.

2015-01-21

[szerda]


14:12 × Álmomban földönfutóvá tett a nejem és a lányom. (A kik? :D)

17:33 × Azért ha ébresztőt kell fújni idebent, hogy leszakadjon a fejem az álomban álmodásról (ugyanott, ugyanúgy, dafaq), akkor csakis a huszonévvel ezelőtti savak működnek. Activate!

19:35 × Tuti elmarad a tél, a macskát kilökni sem lehet az ölemből, és a kutyák is egyfolytában vakartatják a bundájukat. Tetőtől-talpig szőrös vagyok :D



00:33 × Ártalomcsökkentés? Nuku stressz.

2015-01-20

[kedd]

19:17 × Oh, Kábeltévék Ura, mi másra lett volna szükségem egy tök nullás napon, mint a Six Feet Under pilotjára? Köszi :D :D :D

2015-01-19

[hétfő]


21:49 × A napi két kiadós alvás (és a sör) pont egy tízessel fiatalított meg. Sűrű.

22:12 × Ha már tuti nem lesz Halep-Ivanovics, legalább a Sarapova-Bouchard összejöhetne.

2015-01-18

[vasárnap]


18:48 × Téli-tavaszi edzés-felkészülés, levezető kör – hat csík fa a kamrában. Ez kábé öt köbméter, amivel rengeteg bugyit leizzasztok két zord telet is kifűtök. Bújik a jácint, vedlenek a kutyák, turbékolnak a balkáni gerlék, az idei tél érdeklődés hiányában elmarad? Oké. Bedurranva irány a dizsi a krimó!

2015-01-17

[szombat]


19:13 × A téli funkcionális edzésből tavaszi felkészülés lett – négy csík fa a kamrában. (Kár, hogy teniszkönyökem lett tőle. Virágzik a mogyoró, és üdezöld a gyep. Lesz ebből baj, ha mégis lesz tél.)

21:27 × Arcom.jpg amikor leesik, hogy Vivaldi Stabat Materét a Mozart Requiemnél is többet hallgattam. (Rég. Réges-rég.)

21:43 × Dr. Cal Lightman pont ugyanazzal vett meg, mint Dan Ariely, az emberek rettentően kiszámíthatóak. (Egy ilyen lánynak a diszkóban a helye.)

2015-01-16

[péntek]

10:48 × long legs tennis

12:53 × Az ágy elforgatásával ritkultak az éjszakai mozik. (mellékszál: hónapok óta nincsenek rémes álmaim.)

22:01 × Az eheti ötös lottó nyerőszámai: 95, 96, 97


00:07 × Facial expressions. Megvett a pszichozsaruskodás, jók a csajok Mr. Orange Guildenstern mellett.

2015-01-15

[csütörtök]

08:01 × Csak nagyon-nagyon ritkán jut eszembe, hogy a mindent vagy semmit játék milyen megterhelő idegileg, de akkor keményen lever a víz. (Tizenöt éve nyertem, tíz éve még nagyobbat nyertem, öt éve buktam mindent, perpill all int mondtam margóról dupla color up után.)


23:10 × Ha konyhapszichológiára van szükséged, nézzé' tévét! (Mindig a tévé a megoldás.)

23:53 × A félresiklott új rutinokban az a legjobb, hogy sokkal könnyebb őket elhagyni, mint a régieket.

00:49 × Persze, hogy elhiszem a húr- és multiverzum-elméletet, hiszen ha a fejemben ilyen jól elvannak a párhuzamos valóságok, miért lenne máshogy az anyatermészetben?

2015-01-14

[szerda]

11:39 × Love, oh, nil. (0, 0, 0)

19:59 × Az én szegénységi bizonyítványom, de akárhányszor látok pár perc Elementary-t, mindig karikával turbózott, barnán csúszó, posztpunk szamuráj-anime villog idebent. "Aztán megtudtam, hogy ez fejben dől el."

22:20 × A teniszlingó a zuhany alatt csak utolért, az egyetlen megoldás a szívcskével dekorált O lett. Egyetlen oldallal. (0, 0, 1)


00:27 × Pattogó tűz, puha párnák, szieszta. (Vagy fordítva.)

2015-01-13

[kedd]

11:42 × Eggyel megint kevesebb.

11:43 × Kétszer három óra édes kevés.

11:51 × Sírok, ha röhögök. (Vagy köhögök.)

18:29 × Imádok enni.

22:48 × "Come on. Are you molesting me or watching TV?"


23:14 ×
"– Nem rosszkor?
– Nem, megint a kocsmában kaptál el, megint a Sportot olvasom.
– Jól csinálod. Akkor mondom, …"
00:00 × Kilenc hónappal később is úgy gondolom, hogy az Archer SE5 legeslegutolsó mondata hibátlan.

2015-01-12

[hétfő]


11:11 × Fél pár piros magassarkú.


20:19 × Mióta tudom, hogy mi az a potpourri? Ja, megvan… Két hete :D

22:44 × Vissza az egész, elég volt ebből (az irányból) két (három?) hét.

2015-01-11

[vasárnap]


10:16 × Megriadtam, hogy bekarcoljam az idei huszonkettedik bejegyzést az álomnaplómba, aztán a bal oldalamra fordultam, hogy rácsodálkozzak az eget égő narancsra festő napfelkeltére. Majd aludtunk tízig, hogy a huszonharmadikat is beírhassam. (Apu veszett hiénakölyke vagyok.)

16:29 × Elállt az eső, végre mehetek Moe-hoz.


21:36 × Csúnyán kiégett a viccrelém.

2015-01-10

[szombat]

13:14 × Na, ilyen egy ütős pilot:


17:59 × Társak <3

20:53 × A primer kattanásom etimológiailag a szukapinára vezethető vissza. "Egyébiránt e szónak nem csak irásban, de nemesebb társalgási beszédben sincs helye." (A rúdtánc pedig tényleg sport.)


21:50 × "Miért nem harcoltál érte az utolsó csepp véredig?" (Enjoy the ride…)

00:18 × "Trust me on this. While other people were out living their lives, I wasted mine watching TV, because deep down I knew it might one day help me save the world."

2015-01-09

[péntek]

09:08 × Mindig jól jön egy kis Raffaello-doboz az asztalon kallódó kacatok összegyűjtéséhez.

12:13 × Finomabban nem is kezdődhetett volna az idény. (Wozniacki-Venus, Halep-Bacsinszky, Ivanovics-Sarapova, és mind döntő.)


23:22 × Nem tud nem eszembe jutni, hogy öt, tíz, tizenöt, de még húsz éve is hogy indult az év. (Mindig máshogy.)

2015-01-08

[csütörtök]


12:54 × #charlievagyok

13:49 × szavak

19:17 × Nem enged, de kit érdekel.


01:17 × Szétesett bioritmusra kubai beisbol a tüneti kezelés.

01:46 × Se nőre, se pénzre nem vagyok irigy, de amikor a Ricky Gervais Showt nézem, azért eszembe jut, hogy nekünk is volt Karl Pilkingtonunk, és mekkor mázlista az a két zseni, hogy a megfelelő helyen a megfelelő időben találtak rá a maguk kiolvadt ősemberére.

2015-01-07

[szerda]


12:11 × Nappali zsebpiszok.

20:36 × Éjszakai fejpiszok.


22:12 × Amikor pont eszembe jut, hogy a deadline-nunk takkra az öt éves fordulópontra esik, na vajon melyik sóspark epizódot adja a tévé? "Fú, ez nagyon érdekes, kérlek folytasd!" :D :D :D

2015-01-06

[kedd]

10:23 × Áháháháhá, brit tudósok level 789 mekkora jófejek a macskák :D :D :D

22:43 × Napokig tudom persze ezt is húzni, aztán dühből 2x5 perc alatt rendet rakok.

22:48 × Valami új dolog nő a szívemben. (Az álomnaplómban hat nap alatt összegyűlt 11 bejegyzés is erről árulkodik. Párszor meg még nem is volt kedvem/erőm írkálni a félkómából.)

00:30 × Én most frankón éhes vagyok?

2015-01-05

[hétfő]


09:56 × Egy: porcikámat sem tudom megmozdítani, rendesen dolgoztam a hétvégén. Kettő: dolgot spoilereztem el tegnap telefonban. Három: várom a párom.

20:30 × A 11 éve meglévő kockás, kék noteszemben minden év elejéről van egy tévécsatorna-újraprogramozó listám. (A nyarak elejéről pedig PC system-reinstall listák. A notesz meg mindig emlékeztet, hogy honnan indultam. The Playa.)

20:34 × Végre utánanéztem, mi az a tl;dr. (Sosem foglalkoztam vele, mivel olvasok.)

2015-01-04

[vasárnap]

22:29 × D-vitamin begyűjtve. Ha holnap lesz porcikám, amiben nem érzek izomlázat, gyenge voltam. Két és fél csík fa a kamrában. Jövő hétvégén a motorsportok királynője: a láncfűrészes rönkmetélés. Addig csípőkörzés. Melyik öt percben áztam el? Trafikba menet. (A darts tényleg sport? Duplahúsz, triplahúsz.)

22:33 × Még se uszodabérletem, se könyvtárjegyem.

2015-01-03

[szombat]


16:58 × A téli funkcionális edzés bemelegítő köre: egy csík fa a kamrában.

16:59 × Ha már ma hallottam a csontig hatolóan fagyos, barázdacsiszolóan nyikorgó Telet. (Nekem pár éve még ilyesmi hang jelezte a cerebellumból, hogy lemerültek az elemek, és ideje a pizsomapartinak.) Az milyen, hogy tavaly véletlenül ki-bekapcsolták valaki öntudatát? Dafuq. CIA-mozi feat. Jason Bourne? Vagy ott csak agyonpapírozták elektrosokk mellé?

20:09 × Már csak 93 nap a baseball-szezon kezdetéig. (Igen, az már A tavasz :)

20:19 × De a legszebb Nyár akkor is Janine Jansené.

02:05 × Rég volt az álomnaplóhoz fogható ragyogó ötletem.

2015-01-02

[péntek]


17:20 × A fügesalátával a'szem túllőttem a célon. (everyday ©notes. Kockás. És elfér az 501-esem hátsó zsebében. A lényeg.)

2015-01-01

[boldog új ahogy tudsz]



11:55 × Eléggé adta, hogy ráunva a hepajra, a tévé pont a 6 Days to Air: The Making of South Park-ot adta. 2015 a bogarak éve.

15:46 × A frissiben rendeszeresített álomnaplómnak (végre funkcióra lelt a kicsi barna Moleskine!) köszönhetően rögtön az év első sziesztáján szembesülhettem vele, hogy mennyire hiányzik egy kanapés, foteles, otthonos hely. A fél életemet ilyenekben töltöttem: Madeira, régi Pop, régi Kino, Jazz, rég az Extra, a legeslegelső kicsi csacsi.